ZENE

A zene szeretetét az anyatejjel szívtam magamba. Olyan családba születtem, ahol mindenki játszott valamiféle hangszeren, ezért aztán rendszeresen adtunk elő otthon kamarazenét, környezetünk, szomszédságunk legnagyobb örömére. Én a csellót kedveltem leginkább, de hamar kiderült, hogy a lányok jobban szeretik a gitár hangját, ezért sürgősen átváltottam erre az örökifjú hangszerre. Ebben az időben a Beatles futott a nagyvilágban, itthon pedig az Illés. Azután jöttek mindenféle áramlatok, és egyszercsak megjelent a folklór is. Éjszakánként a rádió hosszúhullámú adásaiban keresgélve egzotikus balkáni zenéket lehetett találni, izgató aszimmetrikus ritmusokkal, ismeretlen hangszínekkel. Akkortájt éppen zavargások voltak Dél-Amerikában, és az onnan menekülő chilei indián zenekar, az Inti Illimani zenéje fergeteges hatással volt ifjúkorom lelkivilágára. Próbálkoztam zeneszerzéssel is; Arany János balladáit igyekeztem hangzó keretbe foglalni. Az Árva fiú, a Vörös Rébék, a Népdal, és még néhány mű hangzott föl akkoriban elnyűtt gitárom hat húrjáról. Mindezt műkedvelőként, ha úgy tetszik: amatőrként műveltem. Ekkortájt ismertem meg a magyar dudát és dudazenét, ami olyan hatással volt rám, mintha évszázadokkal azelőtt élt őseimmel találkoztam volna. Hozzáfogtam egy igazi bőrduda elkészítéséhez, aminek során megtapasztaltam az öregektől ránk maradt igazságot:

„Aki dudás akar lenni

Pokolra kell annak menni”

Közben kitört a táncházmozgalom, és ebbe magam is belesodródtam. Ősi magyar hangszerünk, a bőrduda feltámasztásáért, újraélesztéséért tett sziszifuszi fáradozásaim jutalmaként 1978-ban kiérdemeltem a Népművészet Ifjú Mestere címet. Ekkor a kortárs könnyűzene is érdeklődött a különleges népi hangszerek iránt, így dudám hangja megszólalhatott Szörényi Levente szólólemezén, a Szarvasűzés című számban. A színházak is megnyíltak a folklór felé, így lehettem a Magyar Nemzeti Színház egyik produkciójának „pokolbéli dudása”, a Várszínházban többszázszor sikerrel bemutatott Csíksomlyói Passióban. Ezután a zenélés már nem csak műélvezet volt számomra, hanem a megélhetés forrása is. A Jánosi együttes tagjaként szereztem működési engedélyt, mint dudás szólista, amit az Országos Filharmóniai Társaság állított ki. Később a mindenütt kötelező ORI engedélyt is beszereztem. Ezután jött a Táltos együttes korszaka. Azután pedig a Süvöltőé. A Süvöltő együttest azért hoztam létre, mert olyan zenei élmények feszültek bennem, amelyek mindenáron napvilágra kívánkoztak. Jó zenészeket találtam ehhez, így megindulhattunk a nemzetközi siker felé. Módomban állt szerzeményeimet Európa számos fesztiválján bemutatni, és — többek között — ennek köszönhetően 1997- ben elnyertük az eMeRTon díjat, mint az év legjobb folkegyüttese Magyarországon. Közreműködtünk a Honfoglalás című film zenéjének felvételein is.

HANGSZER

Saját készítésű hangszeren tanultam meg dudálni, azután pedig készítettem még jó néhány hagyományos, bakfejes bőrdudát.

Közülük egyet a Magyar Néprajzi Múzeum megrendelésére.

Közben más fúvóshangszerek készítésével is megpróbálkoztam, és eredménnyel kísérleteztem régi korok hangszereinek rekonstruálásával. A múlt mellett a jövő is érdekelt, próbáltam alakítgatni, korszerűsíteni a hangszereket. Egyik fontos célom az volt, hogy minél szélesebb kör számára lehetővé, és élvezhetővé tegyem a dudazenét. Ezért fejlesztettem ki a membránsípos dudát. Ezt akár kisgyerekek is használhatják, kitűnően alkalmas tanuló hangszernek. A Magyar Hangszerész Szövetség ezt a munkálkodásomat nívódíjjal jutalmazta.

Hangszerek, amiket eddig készítettem: duda, bőrduda, kecskeduda, hólyagduda, hólyagsíp, avar duda, avar kettőssíp, párhuzamos kettőssíp, széttárt szárú kettőssíp, sumér kettőssíp, etruszk kettőssíp, nádsíp, nádduda, köcsögduda, furulya, kisfurulya, nagyfurulya, háromlyukú furulya, hosszúfurulya, fujera, kaval, csontfurulya, csontsíp, tilinkó, csilinka, süvöltő, membránsíp, membránduda, membránsípos tárogató, okarina, körtemuzsika, fütyülők, csicsergők és így tovább…

KUTATÁS

A hangszerek készítésén és a rajtuk való zenélésen kívül mindig is érdekelt azok rokonsága és eredete. Dudások nyomát kutattam a Kárpát-medence egész területén a Zobor-vidéktől az erdélyi hegyeken át a vajdasági, bácskai térségekig. Bartók Béla gyűjtéseit ismételtem meg Hunyad megyei román dudásoknál, és Nagykikinda térségében gyűjtöttem a Nagy-Magyarországra települt szerbek dudazenéjét. Ekkor kezdtem fölismerni azt a valamikor egységes kultúrát, amit a hun-magyar népesség alkotott, és tartott fönn Európa közepén egészen a közelmúltig.

Kutatásaim eredményeként ősi hangszereket rekonstruáltam, és megrajzoltam a bőrdudák és a furulyafélék családfáját. Közben érdekes kultúrtörténeti ismereteket szereztem, melyek jobbára éles ellentétben álltak az éppen aktuális tudományos állásponttal. Mind nagyobb figyelmet fordítottam a magyar nyelvre, annak ősiségére mivel meggyőződésem szerint a nyelv szorosan összefügg a zenével, a zene pedig a hangszerekkel. Eddig publikált írásaimat itt a Kiadványok menüben olvashatják el. Több évtizedes kutatómunkám és eddig megjelent írásaim egy nagyobb összefoglaló mű előfutárai, amelyet A zenélő ember címmel készülök mielőbb közzétenni.